AZ EGYETEM HÍZLAL?

AZ EGYETEM HÍZLAL?

Az egyetemisták kétharmada legalább két, legfeljebb 20 kilót hízik a tanulmányai során. Pedig azzal nem vádolhatók, hogy éjjel nappal esznek. De akkor mitől szedik fel a kilókat? Mutatjuk!

Egyetemistának lenni nem könnyű. A stressz, a jövedelmi helyzet, és a néha zaklatott életmód, kevés alvással egyáltalán nem nevezhető egészséges környezetnek. Egy kutatás szerint az európai és amerikai egyetemisták kétharmada elhízik a tanulmányai idején.

5 évnyi egyetem egyértelműen többletsúllyal jár a hallgatók számára. Egy alabamai vizsgálat szerint, ahol nem csak önbevalláson keresztül, de az egyetemisták tanulmányi éveit végig követve rögzítették a súly adatokat, kiderült, hogy a diplomáig tartó út során 6 és 20 kilogramm közötti hízás jellemző. És míg a gólyáknál a túlsúlyos hallgatók aránya csupán 18%, a végzősök között már 31%. Más nemzetközi kutatások ennél valamivel kevesebb hízást mértek 2-5 kilogramm között, de a súlytöbblet ott is egyértelmű.

Persze nem arról van szó, hogy az egyetemisták túl jól vannak tartva. Nem a túl sok evésről van szó. Az alapvető okok a következők:

Nem egészséges ételek fogyasztása: a hallgatók étrendje szegény sajtban és gyümölcsben. Pedig az ajánlások szerint ezek lennének a chips és a rágcsálni valók tökéletes helyettesítői.

Kevés víz: a cukros üdítők helyett minden életkorban a víz ivás ajánlott. Ez fokozottan így van az egyetemi évek, főként a vizsgaidőszakok alatt, mert a tanulással járó sok ülés során sem az alkohol, sem az üdítők nem nevezhetők diétásnak.

Kevés testmozgás: talán nem is kell magyarázni. A napi fél óra aktív testmozgás segíti az agymunkát is. A hiánya viszont csak a zsírpárnákat növeli.

Rendszertelen étkezés: a reggeli vagy ebéd kihagyása akár a hízáshoz is hozzájárulhat. A reggeli kifejezetten jót tesz a testünknek és az agyunkat is azonnal formába hozza.

Az alváshiány: a hat óránál kevesebb alvás nem pihentet eléggé. Ha a kevés alvás rendszeres, akkor viszont az anyagcserénket is tönkre tehetjük, és a bevitt ételek sem a megfelelően hasznosulnak. A kevés alvás miatti energiahiány miatt gyakrabban kívánunk meg gyors energiapótlást ígérő, de nem túl egészséges ételeket. Az egyetemisták akár heti 3-5 alkalommal is a gyorsételeket választják.

Hosszú, átbulizott éjszakák: ez az alvással függ össze, de a vele járó alkohol fogyasztás köztudottan hozzájárulhat a hízáshoz. Az egyetemisták fele hetente legalább két alkalommal fogyaszt alkoholt.

Stressz: ez főként vizsgaidőszakokban gyakori, és az evési szokásainkat és a pihenési képességeinket is befolyásolja. Érdemes testmozgással enyhíteni.

És hogy miért nem esznek rendes ételeket a kollégiumok és egyetemi albérletek lakói? A saját bevallásuk szerint ennek okai az időhiány, a főzési tudás hiánya, és hogy általában nincs megfelelően felszerelt konyha arra, hogy magukra főzzenek. Pedig saját bevallásuk szerint is tudják, hogy az idő többségében egészségtelenül élnek.

Szeretnél értesülni az egészséges életmóddal kapcsolatos hírekről, akciókról?
Értesítést kérek!*
*Az e-mail cím megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy a NetPincér (Viala Kft.) hírlevelet,
ajánlatokat küldjön nekem az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.
NetPincér.hu
A NetPincér már 15 éve segít az éhes embereknek azzal, hogy egy helyre gyűjti a különböző éttermek kínálatát. A Kedves Ínyenc blogot a NetPincér azért indította el, hogy segítsen választani az elérhető több mint 3000 ételből.

Hozzászólások

comments