EDD MAGAD ZSENIRE „AGYAS” ÉTELEKKEL!

EDD MAGAD ZSENIRE „AGYAS” ÉTELEKKEL!

Akár érettségizel, akár az egyetemi vizsgaidőszakra készülsz, akár a munkahelyeden akarsz kiemelkedő szellemi teljesítményt nyújtani, van megoldás. Az „agyas” ételek olyan élelmiszerek, amelyek kifejezetten a szellemi képességeket javítják.

Van, hogy a szokottnál komolyabb agyi teljesítményre van szükségünk. Vizsgák, állásinterjúk, a kihívást jelentő munkahelyi feladatok, és életünk során az első ilyen nagy megmérettetés a hetekig is elhúzódó érettségi időszak a középiskola végén. Érdemes ezekre táplálkozással is készülni, hiszen elég jól ismert, mit érdemes enni, hogy csúcsformába hozzuk a gondolkodásért, memóriáért és szellemi teljesítményért felelős agyi területeket.

Kezdjük azzal, hogy mit nem érdemes ilyenkor enni. Cukrokat és koffeint. A túl sok cukor képes eltompítani a kognitív funkciókat. A kávé és energiaitalok pedig csak rövidtávon pörgetik fel az élettani funkciókat, az agykapacitást azonban egyáltalán nem segítik. Az agynak sok vitaminra, stresszcsökkentő összetevőre van szüksége. A tökéletes „agyas” kaja antioxidánsokban is gazdag. Következzenek a legfontosabbak:

Avokádó

A legegészségesebb gyümölcsök egyike. A zsírtartalma ugyan riasztó lehet, de az avokádó telítetlen zsírjai éppen segítik a vércukorszint stabilan tartását. Tele van K vitaminnal, amely javítja az agyi vérkeringést, vagyis a gondolkodást és a memória működését. Sok benne a B és C vitamin, vagyis nem nehéz megszeretni.

Cékla

Az ásványi anyagokban talán leggazdagabb gyökérféle. Segíti a vérkeringést, gyulladáscsökkentő, tele van antioxidánsokkal, és a magas nitrát tartalma miatt szinte turbózza az agyműködést, mert javítja az agysejtek tápanyag- és oxigénfelvételét.

Áfonya

Bár Magyarországon messze nem olyan elterjedt, mint más bogyós gyümölcsök, az áfonya a legtökéletesebb nassolni való. Magas az antioxidáns tartalma, és a benne lévő galluszsav miatt és C-vitamin igazán jó stresszoldó.

Csontleves

Más néven erőleves, és marhacsontból főzve a megfázásos elleni csodaszer. Magas kollagén- és aminosav tartalma az immunrendszer felturbózásában segít, emellett a memóriaműködést is serkenti. A kevés „agyas” étel egyike, amely hosszan főzve lesz tökéletes.

Brokkoli

Fiatalon talán nem a brokkoli a kedvencünk, de magas kálium és C vitamin tartalma miatt valódi egészségbombáról van szó, és ez annál inkább igaz, minél kevésbé hőkezeljük. Egyetlen adag brokkoli a napi C-vitamin bevitel 150 százalékát is fedezheti!

Szárzeller

Ezt bármikor rágcsálhatjuk nyersen is, hiszen a szárzeller természetes gyulladáscsökkentő és stresszoldó, rengeteg ásványi anyaggal és vitaminnal.

Fekete csokoládé

Nem minden csokoládét ajánlott, de az alacsony cukor- és magas kakaó tartalmú fekete csoki kifejezetten jót tehet vizsgák előtt. A tejcsokit és a többi finomságot most tegyük félre, legalább 70%-os kakaó tartalmú csokoládéról van szó, amely tele vannak flavonoidokkal, antioxidánsokkal, csökkenti a vérnyomást, a stresszt, és javítja az agy vérellátását.

Extra szűz olívaolaj

A szűz olívaolaj valóban „agyas” kajának számít, magas antioxidáns szinttel, polifenolokkal, a tanulás és memorizálás egyik legfontosabb támogatója. Egyre figyeljünk, az extra szűz olaj csak hidegen, salátákon hatékony, mert amint hőkezeljük, az összes jótékony anyag elillan belőle.

Leveles zöldek

A salátaféléket csak ajánlani tudjuk az érettségi időszakában, legyen szó rukkoláról, spenótról vagy római salátáról. Minden étkezésnél együnk belőlük, mert segítenek feldolgozni a szénhidrátokat, és ásványianyag-tartalmuk nélkülözhetetlen az intenzív gondolkodáshoz. A és C vitaminban általában verhetetlenek.

Lazac

Ha tehetjük együnk sok halat, azon belül is kiemelten ajánlott a lazac. Tele van omega-3 zsírsavakkal, amelyek segítik a kiegyensúlyozott agyműködést, és javítják a memóriát. Ajánljuk füstölve, de grillezve vagy szusi formájában is kiváló vizsgafelkészítőt jelent.

+1 Dió

A dió egyszerre kellemes snack, és tökéletes elme táplálék. A diófélék jótékonyan hatnak a kognitív agyi funkciókra: antioxidánsok, vitaminok, ásványi anyagok teszik ezt az olajos finomságot mentális energiaforrássá.

Szeretnél értesülni az egészséges életmóddal kapcsolatos hírekről, akciókról?
Értesítést kérek!*
*Az e-mail cím megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy a NetPincér (Viala Kft.) hírlevelet,
ajánlatokat küldjön nekem az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.
NetPincér.hu
A NetPincér már 15 éve segít az éhes embereknek azzal, hogy egy helyre gyűjti a különböző éttermek kínálatát. A Kedves Ínyenc blogot a NetPincér azért indította el, hogy segítsen választani az elérhető több mint 3000 ételből.

Hozzászólások

comments