Tíz másodperc alatt rendelt ételt tavaly a leggyorsabb magyar 

Tíz másodperc alatt rendelt ételt tavaly a leggyorsabb magyar 

Mindössze tíz másodpercre volt szüksége 2019-ben a leggyorsabb NetPincérezőnek, hogy kiválassza az aznapi menüt, míg a leglassabb fogyasztó majdnem két órán keresztül böngészett, mire rányomott a rendelésre.  2019-ben voltak, akik már a reggeli kávét is inkább rendelték, mint maguk készítették, a magyarok legkedvesebb étele pedig a hasábburgonya és a gyros volt. Nőtt a kereslet a szénsavas italok iránt, desszert tekintetében azonban továbbra is somlóiból és palacsintából fogy a legtöbb. Az ételrendelés a nap bármely időszakában jöhet, a legtöbbször azonban ebédidőben nyomunk a rendelés gombra.

Reggelire, ebédre, vacsorára, sőt még a késő éjjeli mozizáshoz is előszeretettel rendelünk ételt – a lényeg, hogy sose legyen üres a gyomrunk.  A 2019-es adataink szerint a tavalyi év trendjei ízlés tekintetében alapvetően követik 2018-at: továbbra is sláger az olasz, az amerikai és a magyaros konyha, ugyanakkor a nagyobb üzletláncok, mint a McDonald’s, a KFC vagy a Vapiano, a prémium kávézók, mint a Costa vagy a Starbucks és a kézműves termékeket áruló éttermek csatlakozása is időről időre formálja az ételválasztást.

Top 5 konyhatípus

A megszokott ízek mellett sokan nyitottak az újdonságokra, így a tibeti, libanoni, grúz, vegán és vegetáriánus ételek is egyre inkább megjelennek a rendelések között, ám akadt olyan is, aki egész évben csak kínait vagy magyaros ételt rendelt.

Különleges konyhái

Kinek az íz, kinek az idő

Akadnak, akik szeretik alaposan meggondolni, hogy mi kerüljön a virtuális kosárba, míg mások a gyomruk diktálta első opciónál maradnak: 2019-ben a leggyorsabb rendelés mindössze tíz másodpercet vett igénybe, míg a leghosszabban válogató felhasználó majdnem két órát töltött a felületen. De volt, aki szinte az év minden napján az ételrendelést választotta: az előző év rekorderénél összesen 336 alkalommal járt ételfutár, ráadásul a felhasználó minden alkalommal magyaros ételeket rendelt. 2019-ben a legnagyobb rendelésre költött összeg 260 ezer forint volt, amiből egy felhasználó 130 gyros tekercset vásárolt.

A tavalyi év TOP3 leggyakrabban rendelt étele egyébként a hasábburgonya, a gyros és a karácsonykor is hódító hawaii pizza volt, melyekhez szénsavas üdítőket rendeltek a legszívesebben a magyarok – utóbbi a gyümölcsleveket és az alkoholt is kiszorította a top mezőnyből. Ha desszert, akkor pedig kétséget kizáróan a magyar specialitások vitték a prímet, mint a somlói galuska és a palacsinta. 

2019-ben az egyre szélesebb reggeli választéknak köszönhetően a korán kelők is gyakran döntöttek a rendelés mellett. Egy-egy átbulizott este után, vagy egy fagyos reggelen ugyanis életmentő volt a forró kávé és a vajas croissant. Az a felhasználó, aki ezt a leginkább kihasználta, tavaly 130 alkalommal adta le úgy a rendelését, hogy a futár étel mellé kávét is hozott a megadott címre. 

Bárhol és bármikor, csak étel legyen

Bár a futáraink szinte egész nap, sőt sokszor még éjjel is dolgoznak, a legsűrűbb rendelési időszak 2019-ben is az ebéd- és a vacsoraidő volt, ám többször előfordult az is, hogy az éjszaka közepén éheztek meg a magyarok.

A statisztikákon a karácsonyi lakomák és az újévi fogadalmak is meglátszanak: az ünnepi időszakok után megfigyelhető volt az egészségtudatos ételek iránti növekvő kereslet.

Top kedvenc főétel

Nem csak az ízlés, hanem az időjárás és a lakóhely is befolyásolta az ételrendeléseket 2019-ben: extrém időjárási viszonyokban jellemzően nőtt a rendelési kedv, területi megoszlásban pedig az előző évekhez hasonlóan, tavaly is a főváros járt az élen. Ugyanakkor a vidéki rendelések sem elhanyagolhatók, nyugaton Baranya és Győr-Moson-Sopron, keleten Hajdú-Bihar megye az abszolút győztes, majd Csongrád és Fejér megye következett. 

Rendelések megye szerinte lebontásban - NetPincér

Szerintünk a megnövekedett rendelési számok és kosárértékek a bőséges választéknak (jelenleg több mint 1600 elérhető étterem), a prémium és korábban nem elérhető éttermek megjelenésének, valamint a 2018-ban bevezetett saját futárszolgálatnak, a NetPincér GO-nak köszönhető, amellyel egyre több futár egyre rövidebb idő alatt képes kézbesíteni a kívánt ételeket.

Ahol találkozhattatok ezzel a cikkel:

  1. Blikk:Hihetetlen: tíz másodperc alatt rendelt ételt tavaly a leggyorsabb magyar 
  2. Lokal: Kiadások, amelyeket bátran kiszervezhetünk az online térbe
  3. Femcafe: Így rendelnek ételt a magyarok
  4. NLC: Tíz másodperc alatt rendelt ételt tavaly a leggyorsabb magyar
  5. Femcafe: Elképesztő adatok – Ennyi idő alatt rendelt ételt tavaly a leggyorsabb magyar
  6. Bor és Piac: Kaja gombnyomásra
  7. Népszava: Tíz másodperc alatt rendelt ételt tavaly a leggyorsabb magyar
  8. Player: 10 másodperc kellett a leggyorsabb magyarnak kajarendelésre
  9. Médiapiac: Tíz másodperc alatt rendelt ételt tavaly a leggyorsabb magyar
  10. Pénzcentrum: Hihetetlen, milyen ételeket rendelnek netről a magyarok: már a reggeli kávét is így szerzik be
  11. Marketing&Media Online: Nemzeti sport lett az ételrendelés
  12. Store Insider: Még a kávét is házhoz rendeltük 2019-ben
  13. Civilhetes: Független Közéleti Magazin: Tíz másodperc alatt rendelt ételt tavaly a leggyorsabb magyar
  14. Ízesélet Gasztrobarangoló: Tíz másodperc alatt rendelt ételt tavaly a leggyorsabb magyar
  15. Otthonfőzök – A házikonyha sztárjai
  16. Gastrovilag.hu: Tíz másodperc alatt rendelt ételt tavaly a leggyorsabb magyar
Szeretnél értesülni az egészséges életmóddal kapcsolatos hírekről, akciókról?
Értesítést kérek!*
*Az e-mail cím megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy a NetPincér (Viala Kft.) hírlevelet,
ajánlatokat küldjön nekem az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.
NetPincér.hu
A NetPincér már 1999 óta segít az éhes embereknek azzal, hogy egy helyre gyűjti a különböző éttermek étlapját. A Kedves Ínyenc blogot a NetPincér azért indította el, hogy segítsen választani az elérhető több mint 1500 étterem kínálatából.

Hozzászólások

comments