Tudtátok, hogy van egy vár ahol a halak uralkodnak?

Tudtátok, hogy van egy vár ahol a halak uralkodnak?

A második magyaros héthez érkeztünk, és ezzel a NetPincér „80 nap alatt a Föld körül” játékának utolsó napjaihoz. Ezúttal a halételek mesés otthonára, a Halvár étteremre esett a választásunk. Teljesen elvesztünk a bőség zavarában, mert itt aztán van minden, ami hal, ráadásul a lányok rám bízták a választást, gyanútlanul. Mutatom, mivel leptem meg őket!

Aki szereti a halat, annak ez a hely a Mekka. Vannak levesek, főételek, halbelsőségek feltétnek, épp csak desszertjük nincs halból. Piaci rés lenne?! De félre a bohóckodással, jön az első fogás!

Hortobágyi palacsinta harcsából

Nemrég épp azon elmélkedtem, hogy mennyire jellemző ez ránk, magyarokra, hogy imádjuk a hasunkat. Mondhatni a mértékletesség nem tartozik az erősségeink közé evés terén. Karácsony közeledtével ezt nem is kell ecsetelni szerintem. A legjobb példa – hogy míg külföldön az előétel egy-egy könnyed saláta, bruschetta vagy pástétom egészen apró kis pirítóskára kenve, addig mi brutál tömény és laktató, na meg persze nem kis adag hortobágyi palacsintával indít(hat)juk étkezéseinket.

hortobágyi palacsinta harcsából

Bár valaki egyszer tudna nekem választ adni arra, miért is terheljük le azonnal a pocakunkat még a főétel előtt! Persze félreértés ne essék, nem ellenzem a húsos palacsintát. Sőt mondhatom, hogy az egyik kedvencem, de azért nem ez a leglightosabb ételünk, szóval szerintem főfogásnak is beillik.

Mindenesetre rendeltem magamnak egy adaggal kipróbálás céljából, ugyanis nagyon izgalmasnak találtam a hortobágyi (kapaszkodjatok meg!) halas verzióját. Gyanítottam, hogy valamivel könnyebb lesz húsos testvérénél, és valóban így volt – nyakon öntve jó sok tejföllel, ahogy kell. A palacsinta édeskés ízű és igencsak vékony volt, éppen ezért a “töltelék” elbírt volna még egy picivel több sót, de ez legyen a legnagyobb gond. Akadt sajnos nagyobb is: bele-bele futottam kisebb-nagyobb szálkákba. Tehát aki ilyet rendel, számítson rá, hogy érhetik meglepetések. Már amennyiben meglephet valakit, hogy egy hal bizony szálkás.

Ilonka néni

A jó magyar halételt, jó magyar szálkával tálaljuk! (Hogy a vendég vacsora közben is résen legyen.)

Erőleves halgombóccal

A hortobágyi után még volt hely egy erőlevesnek is, ami már sokkal könnyebb volt. Nagyon örültem neki, mert szerettem volna minél több ételt megkóstolni. És ár-érték arányban is szuper volt! 650 Ft-ért egy óriási adag levest kaptam, két nagy gombóc halacskával. Az ízek határozottan visszafogottak voltak, de ezúttal értékeltem. Ha mégis fel kéne dobnom valamivel, akkor az egy kevés aprított metélőhagyma lenne, már csak a külcsín miatt is. Halimádó társaim! Akár hagymával, akár nélküle szerintem megér egy misét.

halgombócos erőleves

Gourmand halászlé (ponty, harcsa, fogas)

Már a név is önmagáért beszél – le is csaptunk rá végül mindannyian. De meg is tehettük, hiszen akkora adag volt, hogy bőven jutott mindenkinek. Az alábbi kép senkit ne tévesszen meg: a tányérban a leves kevesebb, mint felét tálaltuk csak. És az az igazság, hogy ennyire finom halászlevet rég ettünk. Kellemesen csípős volt, tartalmas, és bőven volt benne halacska. Én külön kértem hozzá gyufatésztát is a lányoknak, de ha tudtam volna, hogy nem a bajai változatot kapjuk majd, simán ki is hagyhattuk volna. És ha valaki szereti a halbelsőséget, külön kérhet bele haltejet és ikrát is. Legközelebb talán kipróbáljuk úgy is!

Gourmand halászlé pontyból, harcsából és fogasból

Ilonka néni

Ha a halászlét nem tartályoskocsival tálalod fel, akkor nem főztél hazai adagot.

Betyáros harcsaleves

Mivel Petra nem egy nagy halászlé fan, úgy gondoltam, hogy ez a gazdag zöldséges-tejfölös leves biztosan elnyeri a tetszését. Volt benne gomba, sárgarépa, kapor, sőt még nokedli is, ami kicsit meglepő volt elsőre, de egyszer mindent ki kell próbálni! Az alap paprikás volt – ahogy azt már a halászleveknél megszokhattuk -, de valamivel enyhébb ízvilágú, nem volt annyira hivalkodó benne a hal. A kapor is csak éppen annyira fűszerezte meg, ami még kellemes, harmonikus egységet alkotott a többi összetevővel. Remekül illett bele a gomba és répa is, és adott neki egy kis csavart. Petra csillagos ötöst adott rá, úgyhogy azt hiszem, gratulálhatok magamnak a választáshoz, csak így szerényen.

Ilonka néni

A harcsa a legmagyarabb fogás. Nézd meg a szép bajszát!

Mindennel nagyon meg voltunk elégedve, és bár először ettünk a Halvárból, biztosan állítjuk, hogy nem utoljára! Ha kedvet kaptál, tegyél te is velük egy próbát.

Betyáros halászlé gazdagon

Kedves Ínyenc!

Hamarosan véget ér a „80 nap alatt a Föld körül” játék, úgyhogy a héten még van egy kis időd behozni a lemaradást! Hajrá mindenkinek, és ahogy a Galaxis útikalauzban búcsúztak: „Viszlát, és kösz a halakat!”

Nóri

Ennél egy jó hazait?

Szeretnél értesülni az egészséges életmóddal kapcsolatos hírekről, akciókról?
Értesítést kérek!*
*Az e-mail cím megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy a NetPincér (Viala Kft.) hírlevelet,
ajánlatokat küldjön nekem az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.
NetPincér.hu
A NetPincér már 15 éve segít az éhes embereknek azzal, hogy egy helyre gyűjti a különböző éttermek kínálatát. A Kedves Ínyenc blogot a NetPincér azért indította el, hogy segítsen választani az elérhető több mint 3000 ételből.

Hozzászólások

comments