Útikalauz Budapest VII. kerületéhez

Útikalauz Budapest VII. kerületéhez

A főváros „bulinegyedének” is nevezik a VII. kerületet vagyis főként annak a belváros felé eső részét. Itt sohasem áll le az élet. Van minden a street food-tól, romkocsmákon, a világszintű kávézókon át Budapest legnépszerűbb szórakozóhelyekig. Útikalauzunkból megtudhatod, hova látogass el a VII. kerületben vagy más néven Erzsébetvárosban.

Az 1900-as években ez a környék fejlődött az egyik legdinamikusabban és a mai napig a város egyik legsűrűbben lakott területe. A szórakozni vágyóknak a számos különleges vendéglátóhely miatt lehet érdekes. Ezen kívül a kerület fontos zsidó vallási és kulturális központ is, egyedülállóan párosítva a kultúrát, tradíciót és belvárosi szórakozást.

Kávézók

A kávézók közül kiemelkedik a világ egyik legszebb kávéházának kikiáltott New York kávéház a nagykörúti Boscolo Hotelben. A több mint 120 éves épületben már sok ember megfordult, köztük több jelentős személy a magyar irodalmi és más művészeti életből. Természetesen nem csak a művészet iránt elkötelezettek mehetnek be, hanem bárki, aki egy gyönyörű épületben inna meg egy finom kávét.

New York kávéház

Dohány utcai zsinagóga

Kétségtelenül a kerület kihagyhatatlan látványosságai közé tartozik a Dohány utca bejáratánál található zsinagóga. Az épület fontos jelképe a Magyarországon élő zsidóknak. 1859-ben nyitották meg az épületet, ma pedig számos, főként komolyzenei programnak ad helyet.

Dohány utcai zsinagóga

Jellegzetes utcák

Rottenbiller utca
A Rottenbiller Lipót után elnevezett utca épületei eklektikus stílusban épültek. Ezek szinte változatlanul tükrözik vissza a századforduló hangulatát.

Rottenbiller utca épületei

Kazinczy utca
Szintén a VII. kerület említésre méltó utcái közé tartozik a Kazinczy utca, amely a bölcsőjeként szolgált a romkocsma forradalomnak, ugyanis itt jelent meg az első ilyen vendéglátóhely, a Szimpla.

Éttermek

Sok étterem közül válogathatunk a VII. kerületben, legyen szó street food-ról vagy egy gourmet étteremről. Előbbi kategóriához tartozik például az Attaboy vagy a Gordo, ahol többek között hamburgert, pizzát vagy akár salátát is rendelhetsz magadnak. A kerület másik felében található a Bécsiszelet étterem, amelynél a magyaros fogások közül válogathatsz, legyen szó szárnyas vagy sertéshús ételekről. Ezeken kívül találhatsz még zsidó éttermeket is a kerületben, például a Kazimir Bisztrót. A gourmet éttermek közül a Bock Bisztróba érdemes elmenned, melyet már számos elismeréssel, díjjal jutalmaztak, például 2004-től 2013-ig a Best of magyaros címet birtokolták. Ezen kívül az Olimpia és a Fausto éttermeknek is érdemes adnod egy esélyt.

Attaboy étterem

Kocsmák és szórakozóhelyek

Az éjszaka biztos nem fog unalmasan telni, ha körbejárod a „bulinegyed” kocsmáit. Érdemes ellátogatni például az UdvarROM-ba, hiszen a méltán népszerű budapesti romkocsmák táborát erősíti, melyet budapestiek és külföldiek egyaránt kedvelnek. A körúton nemrég nyílt meg a Facebook-on sokak által kedvelt Tibi atya kocsmája, a Humbák Művek. A Gozsdu udvar szintén jó úti cél lehet, hiszen több kávézó, kocsma és étterem is található itt, mint például a 4bro Downtown szórakozóhely, valamint magyaros (Spíler) vietnámi (Sao), görög (Hellinicon) és olasz (Due spaghi) éttermek.

Gozsdu udvar bejárata

Ha pedig inkább egy szórakozóhelyre látogatnál el, akkor a Dobozt emelnénk ki, amelynél az italok mellett több tánctérrel és grill bárral várnak a Klauzál utcában. Végül, de nem utolsó sorban a Teslát ajánljuk a figyelmedbe, melynek az épülete egy régi trafóházból lett átépítve. A különleges beltérhez változatos programok társulnak a Kazinczy utcában található szórakozóhelyen.

Doboz bár

További éttermek, kávézók és kocsmák a VII. kerületben:

Szeretnél értesülni az egészséges életmóddal kapcsolatos hírekről, akciókról?
Értesítést kérek!*
*Az e-mail cím megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy a NetPincér (Viala Kft.) hírlevelet,
ajánlatokat küldjön nekem az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.
NetPincér.hu
A NetPincér már 1999 óta segít az éhes embereknek azzal, hogy egy helyre gyűjti a különböző éttermek étlapját. A Kedves Ínyenc blogot a NetPincér azért indította el, hogy segítsen választani az elérhető több mint 1300 étterem kínálatából.

Hozzászólások

comments